Hálózatok arhitecturái (kliens-server, peer-to-peer)

A hálózatba kötött számítógépek nem egyformák. Vannak jobb teljesítményűek, nagyobb háttértárral rendelkezőek, meg vannak gyatrább képességűek is. Vagy az is lehet, hogy ami az egyiknek erőssége, az a másik gyengéje, és fordítva.

Hogy az erőforrások megoszthatóak legyenek a hálózaton levő számítógépek között, kétféle szemlélet alakult ki.

Az egyik fő irányzat az un. kliens-szerver architektúra. Ez azt jelenti, hogy van a hálózaton egy vagy több kitüntetett számítógép, nagy erőforrásokkal (nagykapacitású merevlemez, sok memória, stb.), melyeknek rendszerint semmi más dolguk sincs, mint hogy a kisebb teljesítményű számítógépeket kiszolgálják. Ezen nagy teljesítményű számítógépeket hívják szervereknek.

Ezenkívül vannak még azok a gépek, melyek a szerver által nyújtott szolgáltatásokat igénybe veszik. Ezek a kliens számítógépek. Ez a megoldás erősen centralizált. Általában nincs kapcsolat az egyes kliensek között (nem fizikai értelemben, hanem a valós adatkommunikáció értelmében). Ha az egyik kliens számítógép meg kíván szólítani egy másik kliens számítógépet, akkor ezt csakis a szerveren keresztül teheti meg, hiába van közvetlen fizikai összeköttetése minden számítógépnek.

Ennek az erősen centralizált kliens-szerver megoldásnak több előnye és hátránya is van. Nagy előnye, hogy a hálózati kommunikáció ellenőrzött körülmények között zajlik, tehát biztonságos és egy helyről viszonylag könnyen kézben tartható az egész hálózat. Előnye még, hogy szinte akármilyen kisteljesítményű számítógép lehet a kliens, hiszen a terheket a szerver viseli magán.

Hátránya, hogy ha a szerver meghibásodik, akkor az összes hálózati szolgáltatás megszűnik (természetesen ez is kiküszöbölhető tartalék kiszolgáló(k) alkalmazásával).

A másik fő irányzat a peer to peer elnevezésű (más néven egyenrangú) megoldás, amelyik úgy működik, hogy mindegyik számítógép a hálózat szempontjából nagyjából egyenrangúnak tekintendő. Tehát minden számítógép szerver is meg kliens is. Használhatják egymás háttértárolóit, nyomtatóit, keresztül-kasul.

Ennek a megoldásnak előnye inkább a kisebb, mindössze néhány számítógépből álló munkacsoportoknál van. Hiszen nem kell egy külön nagy teljesítményű, drága szerver számítógépet fenntartani a néhány kliens géphez.

Hátránya, hogy minden kliensnek nagyobb erőforrásokkal kell rendelkeznie az indokoltnál, mivel mindegyik ellát szerver funkciókat is. Hátránya még, hogy egy nagy gépszámú peer to peer hálózatot nehéz kézben tartani, mivel mindegyik kliens egyben szerver is, tehát minden gép előtt ülő felhasználónak egyben rendszergazdának is kell lennie egy bizonyos szinten. Ez utóbbi problematika természetesen sebezhetőbbé is teszi ezt a megoldást, hiszen több mint valószínű, hogy nem minden számítógép előtt ül számítástechnikai professzor, s ezért esetleg olyan adatokhoz is hozzá lehet férni a számítógépükön, amiket nem feltétlenül szándékoztak elérhetővé tenni mások számára.

Természetesen a különféle hálózati megoldásoknak és protokolloknak köszönhetően, egy számítógépről használhatunk mind a két megoldást támogató hálózati rendszereket is, ha úgy kívánjuk (és persze ha győzi erőforrásokkal a számítógépünk).