Szponzorált hirdetés

2007. december 18.

Ismert tömörítő programok és használatuk [szoftverüzemeltető]

A számítógépek örökös problémája, hogy kevés a hely a lemezegységünkön, kicsi a memória. Előfordul ,hogy olyan nagy mennyiségű adatot akarunk menteni, ami nem fér el egy lemezen, vagy egy programot akarunk egyik géptől a másikra vinni, de nem fér el egy lemezen. A megoldást a tömörítő programok jelentik. Több ilyen célú program is elterjedt erre a célra. Időrendben elsőként a ZIP, illetve a PKARC programok, majd kicsit később a ma is legelterjedtebb, és egyik legjobb program az ARJ jelent meg. Az utóbbi időben megjelent egy interaktív tömörítő program is a RAR. Nagy előnye, hogy használata egyszerűbb minden eddigi tömörítő programnál. De használhatjuk parancs módban is, és ez esetben minden pontosan úgy működik, mint az ARJ.

Főleg az interneten népszerű nagyon a ZIP nevű tömörítő program használata.A hálón lévő programok 80%-a ZIP-el van tömörítve.

Használata:

Betömörítő: PKZIP feta f:\feta\*.* -r

-r – alkönyvtárakat is

Kitömörítő: PKUNZIP feta

PKUNZIP /h1;/h2;/h3 : ezekre a parancsokra írja ki a kapcsolóit

A RAR tömörítő program használata nagyon hasonló a norton commander-éhez. A RAR parancsszó begépeléséra indul a program, külön menüsora van. Betömörítésnél ki kell jelölni a tömörítendő file-okat(f2).

Kitömörítésnél (f4) ugyan így. Itt is készíthetünk önkicsomagoló állományt (f7)


Téglalap feliratnak: Készenléti állapotjelző
Téglalap feliratnak: Meghatározza a file-ok tömörítettségétTéglalap feliratnak: Ikon hozzárendelése a tömöritendő file-hozTéglalap feliratnak: Autómatikus kitömörítésTéglalap feliratnak: Archivált file részeinek a megtekintéseTéglalap feliratnak: KitömörítésTéglalap feliratnak: File hozzáadás az archivált file-hozTéglalap feliratnak: Archiv file-ok megnyitásaTéglalap feliratnak: Új tömörítendő file-ok létrehozása A winzip program használata

Norton Commander segédprogram.

A Norton Commander egy olyan "keretprogram", amely megkönnyíti, és kényelmessé teszi a DOS használatát.

Az NC fontosabb szolgáltatásai:

· Menüvezérelt, könnyű és gyors kezelés.

· Funkcióbillentyűkre definiált DOS alaptevékenységek.

· Fájlok/alkönyvtárak másolása, mozgatása, létrehozása, átnevezése, törlése, keresése.

· Fájlok/alkönyvtárak tömörítése, kicsomagolása.

· Beépített szövegszerkesztő blokkműveletekkel.

· Parancsszerkesztő, amellyel a kiadott DOS parancsok szerkeszthetők.

· Felhasználói menü készítése, használata.

· Külső eszközzel, másik számítógéppel való adatkommunikáció.

Néhány alapfogalom ill. elnevezés:

· Általában két ablakunk (vagy más néven panelünk) van a képernyőn, a bal és a jobb, amelyek tartalma egymástól függetlenül, tetszőlegesen állítható, sőt le is tiltható.

· A legördülő menü főmenüje a legfelső sorban található.

· A legalsó sor a funkcióbillentyűkre definiált tevékenységről tájékoztat:

itt alaphelyzetben a következő funkcióbillentyűre definiált parancsok találhatóak:

1Help, 2Right, 3View, 4Edit, 5Copy, 6RenMov, 7Mkdir, 8Detete, 9PuullDn, 10Quit

Ha az ALT billentyűt lenyomjuk, akkor a következő funkcióbillentyűk jelennek meg:

1Left, 2Right, 3View.., 4Edit.., 5Comp, 6Decomp, 7Find, 8History, 9EGA Ln, 10Tree

Ha a CTRL billentyűt lenyomjuk, akkor a következő funkcióbillentyűk jelennek meg:

1Left, 2Right, 3Name, 4Exten, 5Time, 6Size, 7Unsort , 9Print

A legalsó sor felett (az ablakok alatt) található a parancssor, ahol tetszőleges DOS parancs kiadható.

A legfontosabb billentyűk szerepe:

· TAB :Az aktív ablak kiválasztása, váltás a két panel között.

· CTRL O :Az ablakok ki/bekapcsolása.

· CTRL F1 :A bal oldali ablak ki /bekapcsolása.

· CTRL F2 :A jobb oldali ablak ki/bekapcsolása.

· CTRL U: Az ablakok felcserélése.

· CTRL P :A nem aktív ablak ki/bekapcsolása.

· CTRL L :A nem aktív ablak Info kijelzésűre való váltásának be/kikapcsolása.

· CTRL B :A funkcióbillentyűk legalsó sorban megjelenő tájékoztatójának ki/bekapcsolása.

· CTRL R :Az adott lemezegység újraolvasása.(Frissítés)

· CTRL F...CTRL F7 :Az ablak bejegyzéseinek rendezettségét definiálják név, kiterjesztés, idő, méret, és fizikai bejegyzéssorrend szerint.

· ALT F1 :Bal oldali ablakon való meghajtóváltás.

· ALT F2 :Jobb oldali ablakon való meghajtóváltás.

A főmenü-sor legfontosabb parancsai:

· A Left ill. Right parancssorban a megfelelő ablakokban megjelenő információk tartalmának és kiírási formájának a beállítása.

· Files parancssorban az F1...F8 funkcióbillentyűkre definiált tevékenységek, amelyeket innen is aktualizálhatunk.

· Command a könyvtárkezelésre szolgáló funkció.

Options: itt állíthatók be a felhasználó igénye szerint, az NC-vel való kommunikáció paraméterei (pl: képernyőforma, a használt szövegszerkesztő, stb...).

0 hozzászólás: