A TCP/IP REFERENCIA MODELL [szoftverüzemeltető]
Protokoll: A virtuális csatornán a rétegfunkciók közötti kommunikációnak meghatározott szabályai vannak. Ezt a szabályrendszert tehát, amely szerint két hálózati berendezés v. program kommunikál protokollnak nevezzük.
Az Internet protokollként a TCP/IP -t használja. (Transmission Control Protokol / Internet Protokol) Ez a szabvány meghatározza, hogy:
--a világhálózat egyes számítógépeit hogyan kell megcímezni,
--a hálózat egyes számítógépei között hogyan kell kapcsolatot létrehozni, függetlenül attól, hogy az illető gépek, hálózatok esetleg különböző operációs rendszereket használnak.
A szabvány folyamatos fejlesztésével az IETF (Internet Engineering Task Force) bizottság foglalkozik. A különböző javaslatokat, kiegészítéseket, változtatásokat nekik kell elküldeni. Az ilyen dokumentumokat RFC-nek (Reques For Comments) nevezik, és ötféle osztály valamelyikébe sorolják ezen szabványokat: megvalósítása kötelező, ajánlott, nem ajánlott, megvalósítható, széles körben nem használatos.
A TCP/IP protokollok minden hálózatot egyenértékűnek tekintenek. Kialakításának legfontosabb tervezési szempontja volt, hogy maximalizálja a különböző rendszerek együttműködését terméktől és gyártótól függetlenül. Ezt úgy érik el, hogy
-globális konnektivitást biztosítanak,
-általánosan elfogadott megegyezés jött létre az információcsere módját és formátumait illetően,
-általános egyetértés van a nevek, címek, szolgáltatások tekintetében.
A TCP/IP protokoll a következő rétegekből tevődik össze:
-fizikai ,
-hálózati,
-internet,
-transzport,
-alkalmazási szint.
Amint látható az ISO protokollok és az OSI referencia modell nagy hatással voltak az Internet tervezőire. Itt is rétegszerkezetű a protokoll. Az adatátvitel az adó oldalon a magasabb szinttől az alacsonyabb felé, míg fogadó oldalon az alacsonyabbtól a magasabb felé halad.
A fizikai szint az elektromos jelekkel foglalkozik.
A hálózati réteg definiálja a kommunikációs hardver és a számítógép közötti felületet. Izolálja a hardvercímzés részleteit. Tényleges feladata, hogy az IP réteg számára biztosítsa a hálózati becsomagolást/kicsomagolást.
Az internet réteg adatcsomag-szállítást, számítógép-számítógép kapcsolatot nyújt. A feladó és a címzett általános címét itt kezelik.
A transzport réteg biztosítja az alkalmazások összekapcsolását, az esetleges újraküldést és a sorrendtartó, hibamentes átvitelt.
Az alkalmazási réteg a transzport réteg felhasználója. A felhasználói programok itt helyezkednek el. Szabványos felhasználói könyvtárak biztosítják az egységes hozzáférést, alkalmazást. Az internet feletti szintek csak az IP címeket ismerik, így a hálózati cím feladatává vált a fizikai címek kezelése.
A TCP/IP protokoll jellemzői , egyedi vonásai:
-nyitott,
-gyártófüggetlen,
-globális,
-méretezhető,
-versenyképes,
-bizonyítottan működő megoldásokat ad.
Ugyanazt az alkalmazást/protokollt tudjuk használni a helyi hálózatban, mint a globális Interneten. Elrejti a LAN és WAN közti különbséget. Szerkezete egyszerű, minden új technológia alkalmazására nyitott rendszer, befogadja a régebbi protokollokat. Globális, egész Földet behálózó jellegéből adódóan gyártófüggetlen. Alkalmazások széles köre jellemzi (elektronikus levelezés, FTP stb.). Hierarchikus névstruktúra, kliens-szerver alkalmazások segítik a szolgáltatások azonosítását, megtalálását. Gyakran előforduló, helyi problémákra általánosan alkalmazható megoldásokat ad. A hibajavítás a végrendszerek szintjén és nem a továbbító hálózatok szintjén végezhető. Hálózati felügyelet szabványosan kezelhető, szabványos a grafika.
1.9. A hálózaton használt számítógépek munkamegoszlása
A hálózatba kötött számítógépek nem egyformák. Vannak jobb teljesítményűek, nagyobb háttértárral rendelkezőek, meg vannak gyatrább képességűek is. Vagy az is lehet, hogy ami az egyiknek erőssége, az a másik gyengéje, és fordítva.
Hogy az erőforrások megoszthatóak legyenek a hálózaton levő számítógépek között, kétféle szemlélet alakult ki.
Az egyik fő irányzat az un. kliens-szerver architektúra. Ez azt jelenti, hogy van a hálózaton egy vagy több kitüntetett számítógép, nagy erőforrásokkal (nagykapacitású merevlemez, sok memória, stb.), melyeknek rendszerint semmi más dolguk sincs, mint hogy a kisebb teljesítményű számítógépeket kiszolgálják. Ezen nagy teljesítményű számítógépeket hívják szervereknek.
Ezenkívül vannak még azok a gépek, melyek a szerver által nyújtott szolgáltatásokat igénybe veszik. Ezek a kliens számítógépek. Ez a megoldás erősen centralizált. Általában nincs kapcsolat az egyes kliensek között (nem fizikai értelemben, hanem a valós adatkommunikáció értelmében). Ha az egyik kliens számítógép meg kíván szólítani egy másik kliens számítógépet, akkor ezt csakis a szerveren keresztül teheti meg, hiába van közvetlen fizikai összeköttetése minden számítógépnek.
Ennek az erősen centralizált kliens-szerver megoldásnak több előnye és hátránya is van. Nagy előnye, hogy a hálózati kommunikáció ellenőrzött körülmények között zajlik, tehát biztonságos és egy helyről viszonylag könnyen kézben tartható az egész hálózat. Előnye még, hogy szinte akármilyen kisteljesítményű számítógép lehet a kliens, hiszen a terheket a szerver viseli magán.
Hátránya, hogy ha a szerver meghibásodik, akkor az összes hálózati szolgáltatás megszűnik (természetesen ez is kiküszöbölhető tartalék kiszolgáló(k) alkalmazásával).
A másik fő irányzat a peer to peer elnevezésű (más néven egyenrangú) megoldás, amelyik úgy működik, hogy mindegyik számítógép a hálózat szempontjából nagyjából egyenrangúnak tekintendő. Tehát minden számítógép szerver is meg kliens is. Használhatják egymás háttértárolóit, nyomtatóit, keresztül-kasul.
Ennek a megoldásnak előnye inkább a kisebb, mindössze néhány számítógépből álló munkacsoportoknál van. Hiszen nem kell egy külön nagy teljesítményű, drága szerver számítógépet fenntartani a néhány kliens géphez.
Hátránya, hogy minden kliensnek nagyobb erőforrásokkal kell rendelkeznie az indokoltnál, mivel mindegyik ellát szerver funkciókat is. Hátránya még, hogy egy nagy gépszámú peer to peer hálózatot nehéz kézben tartani, mivel mindegyik kliens egyben szerver is, tehát minden gép előtt ülő felhasználónak egyben rendszergazdának is kell lennie egy bizonyos szinten. Ez utóbbi problematika természetesen sebezhetőbbé is teszi ezt a megoldást, hiszen több mint valószínű, hogy nem minden számítógép előtt ül számítástechnikai professzor, s ezért esetleg olyan adatokhoz is hozzá lehet férni a számítógépükön, amiket nem feltétlenül szándékoztak elérhetővé tenni mások számára.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése